photo by morpho

Igen, ez ő! Az a forma, aki szerint, ha kifogy a benzin, akkor üljünk át egy másik autóba…

Ez a kép 1998 október elsején készült, a képviselői irodaházban, és azt ábrázolja, amint Pintér Sándor belügyér éppen arra a bizottsági meghallgatásra igyekszik, ahol tisztáznia kéne, vajon milyen kapcsolatot ápolt a „bombagyáros” néven elhíresült Dietmar Clodóval. Mivel az ülés zárt volt, az ott elhangzottakról nincs tudomásunk, de azért nagyjából össze lehetett rakni a képet. A kilencvenes évek második felében a Horn kormány regnálása alatt lépten-nyomon merényletekbe és „megmagyarázhatatlan” robbantásokba futottunk bele. A ’98-as választásokhoz közeledve szinte nem telt el olyan hét, amit megúsztunk robbantás nélkül. (Ok, olyan is volt, hogy csak simán lövöldöztek, például az Ügetőn.) Eleinte alvilági körök egymás közti leszámolásának tűnt a dolog, de aztán politikusok is belekeveredtek az ügybe. Dr. Torgyán főkisgazda például lakásával együtt robbant be a hírekbe, amint pizsamában takarítja a törmeléket. A dolog érdekessége, hogy a Fidesz ’98-as hatalomra kerülését és Pintér főbelügyéri kinevezését követően a robbantásos merényletek teljesen megszűntek. Mintha elvágták volna. Ez azért így életszerű, nem?

Ja, mielőtt elfelejtem! Ez a kép volt az utolsó, amit a Kurír című napilapnak készítettem, ahol hat évet fotóriporterkedtem végig, többnyire inkább nagy kedvvel, mint nem. Miközben Pintér ruganyos léptekkel haladt felfelé a lépcsőn, egy konkurens napilap rovatvezetője, egykori kollégám jött oda hozzám, hogy ne nagyon siessek ezt a képet leadni, mert 10 perce már nem létezik az az újság, ahol megjelenhetne. Hogy ezt az infót miért nem a saját rovatvezetőmtől tudtam meg, abba most nem mennék bele, de „mentségére” annyit azért megemlítenék, hogy a belpolos kollégát is „elfelejtette” felhívni főnöke, egy ilyen jelentéktelen ügyben. Aztán a kép végül mégis megjelent, mert a főszerkesztő a zsebébe nyúlt és megfinanszírozott egy rendkívüli kiadást, amelynek címlapján ez volt a vezető anyag. Pedig akkor én már ott sem dolgozhattam volna, mert egy nappal korábban kvázi kirúgtak, de ezt csak marginálisan említeném meg.*

Aki az alant következő események láncolatában bármi hasonlóságot vél felfedezni a Népszabadság megszüntetésével, az bizonyára téved.
– A Kurír a bezárást megelőző napokban több cikkben taglalta a bomba gyáros Clodo és Pintér belügyér kapcsolatait, és összefüggésbe hozta a korábbi évek robbantásaival. Ez nagyban hozzájárult Pintér bizottsági meghallgatásához.
– A laptulajdonos Postabank a meghallgatás napján jött rá, hogy a Kurír az elmúlt években 300 millió forint veszteséget termelt, ezért azonnal be kell zárni, természetesen szigorúan gazdasági alapokra hivatkozva.
– Az, hogy a tulajdonos esetleg eladja a lapot egy befektetőnek, ezzel enyhítve a veszteséget, fel sem merült. Nyilván szintén szigorúan üzleti alapon.
– A Szerkesztőség tagjait kitiltották az épületből, és napokig nem juthattak hozzá személyes holmijukhoz.
– A „Kurír” nevet a NEKÖM (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Fidesz már akkor is szeretett hülye, megjegyezhetetlen neveket adni a minisztériumoknak) nem adta oda senkinek, hiába akarták megvenni, hanem betette a fiókba porosodni.
– A főszerkesztőt gyorsan súlytalanná tették, nehogy véletlenül befektetőt találjon, és más néven újraindítsa a lapot.
– A Postabank mint tulajdonos részéről egy strómant küldtek tárgyalni a végkielégítésekről, aki nagyjából azt sem tudta, hogyan készül egy újság.
– A lap sosem indulhatott el újra, erre semmi esélyt nem adtak.
– A jobboldali politikusok a piac farkastörvényeiről, meg kapitalizmusról hazudoztak.
– Csurka MIÉP István szerint pedig a Kurír az a fajta szemét volt, aminek el kellett tűnnie a magyar sajtópiacról.

Most akkor tessék behelyettesíteni a Postabankot a Mediaworks-szel, Pintért és Clodót Rogánnal és Matolcsyval, a NEKÖM-öt az MKB bankkal, Csurkát pedig Bayer „lovagkereszt” Zsoltival, és nagyjából meg is vagyunk. Már csak annyit tennék hozzá, hogy a miniszterelnököt 1998 október elsején is Orbán Viktornak hívták.

(morpho)

* Az agyilag gyengén bútorozott belpol rovatvezető, a tökéletesen alkalmatlan fotórovat vezetővel karöltve a Kurír iránti lojalitásomat megkérdőjelezve ki akart rúgatni egy nappal az egész balhé előtt. Össze is rántották a lap felső vezetését, ahova mehettem raportra. Aztán nem tudták végigvinni a dolgot, mert közben őket is kirúgták. Ez azért legalább is vicces, nem?