Az megvan, hogy Almássy téri Szabadidőközpont? Valamikor a nyolcvanas évek elején nyílt meg, nagyjából egy időben a szintén méltán népszerű Petőfi Csarnokkal, és pont olyan volt, mint városligeti tesója. Tökéletesen alkalmatlan minden nemű kulturális tevékenységre. Ráadásul míg a Pecsában „csak” az akusztika teljes hiánya vágta haza az élményt, de egy aranyhörcsög vásár lebonyolítására például tökéletesen alkalmas volt, addig az Almássy téri izé a maga lépcsősoraival direkt úgy volt kitalálva, hogy mire az ember felért a koncertteremig, teljesen el is ment a kedve az egésztől, aztán miután ezt konstatálva sarkon fordult, nem tudott kijutni a lépcsőkön felfelé igyekvő tömegtől. Szóval a „Klausztrofóbiás kezelések a gyakorlatban” című pszichiátriai konferencia megrendezésére ideális lett volna, egy csomó példán illusztrálva a betegség kialakulását a hétköznapokban. De esetünkben, ezen a szép téli estén nem kellett tartani ettől a problémától. Az érdeklődés valahogy nem akart felkúszni a lépcsőkön, sőt, ha a sajtó nem teszi tiszteletét az „eseményen”, akkor a büfés néni ki sem nyitott volna…
Pedig ez volt meghirdetve: Playboy Estek! Szexi Playboy lányok! Playmate-k! Erotikus performance! Eredeti Playboy anyagok! Szexi erotic Live Show!
Nem tudom, hogy a dolognak mennyi köze volt az ’53-ban alapított magazinhoz, de ha volt is, utólag tutira letagadták az egészet. Ahhoz, hogy a dolog hangulatát megkíséreljem élethűen visszaadni, most át kell alakítani a posztot termelési riporttá!

photo by morpho

Érkezés Andrissal 20.30-kor, a hivatalos kezdés előtt fél órával. A bejáratnál a főszervező Mr. Playboy és „bájos” felesége köszöni meg, hogy eljöttünk, majd a büfébe invitál, ahol meghívhatjuk magunkat bármire, amit csak árulnak. Részemről marad a jobb híján meleg sör papírpohárban. Közben azon morphondírozunk, hogy vajon a VIP vendégeknek mi járhat a 20 ezres!!!! beugróért? Személyesen moshatják fel a WC-t? Mivel azonban ilyen vendég nem érkezik, ez sosem derül ki. Közben bezizzen a büfé előtti térbe egy csapat tizenéves bikinis csaj elektromos kisautókkal és idétlenül vihorászva szlalomozni próbálnak a vendégek között. Vendégek=újságírók és fotósok, más nem nagyon jön. A kilenc órás kezdés magasságában kb egy tucat fizetőnézőt rakunk össze a négyszáz fős teremben… Mr. Playboy mindenkit megnyugtat (nem mintha rajta kívül bárki ideges lenne), ez mindig így szokott lenni, tíz előtt nem is érdemes elkezdeni a műsort. Miért? Nem tudják, hogy elővételben mennyi jegyet adtak el? Na, mindegy, én iszok még egy sört és közben megszerzünk néhány villanyautót a csajoktól, és elkezdünk kergetőzni az Almássy téri Szabadidőközpont emeleti büféje előtt. Elég szexi, mit ne mondjak.

Fél óra múlva már nagyon unom az egészet és éppen a következő sör beszerzését tervezem, amikor észreveszem, hogy egy bőrkabátos figura videóra veszi, ahogy mi (mármint a sajtó) szép lassan a saját költségére leissza magát unalmában a semmiről nem szóló rendezvényen.
– Ne haragudjon, de maga miért filmez minket?
– Ahhoz magának semmi köze, ez egy magánrendezvény!
– Egy magán micsoda? Mi az, hogy magánrendezvény?
– Jobban teszi, ha nem kérdezősködik, mert kirakjuk innen!
– Már bocs, de egyrészt ne fenyegetőzzön, másrészt maguk hívtak ide minket, tessék itt a meghívó, harmadrészt meg mondja meg, hogy miért vesz fel minket?
Itt a figura egy szó nélkül sarkon fordult és megjelent a bejáratnál megismert hölgy, aki elnézést kért ??? és beinvitált a terembe, ahol Székhelyi József (csórikám) próbálta meg feldobni a hangulatot, mind a 12 nézőnek. („A többi később jön, ez mindig így szokott lenni…”)

Székhelyi már az elején érezte, hogy nem ez lesz élete szerepe, ráadásul az amúgy is fagyos hangulatot olyan „poénokkal” próbálta oldani, hogy ő is egy pléh-boy…Erős mi? Aztán jött a produkció, ami annyira közönséges volt és gusztustalan, hogy már röhögni sem volt kedvem rajta. Egyszerűen dermesztő volt, amikor a szomszédos utcasarokról berángatott hölgy a szemközti turkálóból hevenyészve felkapkodott kollekcióját egy vérprofi hajléktalan próbálta lecibálni. Voltam már néhány „erős” színpadi produkción, de ez mindent vitt. (Na, jó, leszámítva egyszer egy „fakírshow-t”, mikor a nyóckerből behívott szerencsétlen nyomoronc majdnem elvérzett, amikor összeszorított foggal a hasára varrt fel egy gombot.) De most komolyan, ez annyira volt “nekem kellemetlen”, hogy kimenekültem a teremből. A “műsor” mindenkire hasonlóan hatott, mert a közönség is távozott, hátrahagyva  a közönségességet és a tömény erotikában fulladozó szerencsétlen Székhelyit.

Itt indult be igazán az esemény, amikor is az a néhány idealista, aki jegyet vett, elkezdte visszakövetelni a pénzét. Mr. Playboy itt már felszívódott, viszont megjelent újra videós barátunk, aki egy csapat kopasz kidobóemberrel megpróbálta rendezni a viszonyokat. Pont úgy éreztem magam, mint egyszeri szocialista képviselő a Nemzeti Választási irodában egy unalmas, hétköznap reggelén. A szervező hölgy közben mindenkit megnyugtatott, hogy jövő héten megvizsgálják a „problémát” és aki elégedetlen volt, az visszakapja a pénzét. Viszont megkérte az igen tisztelt sajtó képviselőit, hogy hagyják el az épületet, mert az est további része már nem sajtónyilvános. (Biztos csak akkor érkeztek az igazi fizetővendégek.) Kifelé menet az egyik kidobó ember barátilag elmondta, hogy a szervező hölgy eredetileg a Józsefvárosi flaszteren kezdte színészi karrierjét és csak utána nyergelt át a filmezés, leginkább a pornó világába. Hát, a megdöbbentő információ birtokában még az átlagosnál is vidorabban hagytuk el a helyszínt, ahol a két naposra tervezett esemény második napja sajnos elmaradt, mert elővételben egy azaz egy db jegyet adtak el. Hát ilyen(ek) volt(ak) az első playboy est(ek) Budapesten, 1996-ban.

(morpho)