A Kiotói Egyezmény

A Kiotói Egyezmény egy 1997-ben aláírt, a fejlett országokat tömörítő, nemzetközi egyezmény, amelyben a résztvevő, iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza. Az egyezmény 1997-es kidolgozása az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának keretében történt, célja pedig a légkör üvegházhatású gázkoncentrációjának stabilizálása volt, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés előrelátható hatásait enyhíteni tudják. Az egyezmény 2005 február 16-án lépett életbe. 2006 decemberéig 169 állam csatlakozott az egyezményhez, amelyek összességében a világ széndioxid-kibocsátásának 61,6 százalékáért felelősek. A viszonylag alacsony arány azért lehetséges, mert az Egyesült Államok, valamint a szintén nagy szennyező, Ausztrália nem csatlakozott az egyezményhez. Más nagy szennyezők, mint például India vagy Kína csatlakoztak ugyan, ám részükre kivételes elbánásmódot biztosít a dokumentum, amely szerint nekik jelenleg még nem szükséges a széndioxid-kibocsátásukat visszafogniuk. A fenti kitételek miatt a szakértők komolyan vitatják a Kiotói Egyezmény hatékonyságát és értelmét, de kétségtelen erénye az egyezménynek, hogy “közös nevezőt” illetve “minimális alapot” biztosít a további nemzetközi diplomáciai tárgyalások számára.

Széndioxid kibocsájtás 

A legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó 2006 óta változatlanul Kína; az ázsiai ország egymaga felelős a világ szén-dioxid-szennyezésének 30 százalékáért (ez évi 11 milliárd tonna szén-dioxid), és 2040-ig a kínai gyárak és házak kéményei ennek a dupláját fogják a levegőbe okádni, hacsak nem történik jelentős irányváltás a kínai energiaiparban. Az EU, az USA vagy Japán vállalatai az olcsó munkaerő miatt előszeretettel telepítik a gyártást Kínába. Ezzel hozzájárulnak a kínai GDP növekedéséhez, de a gyárak jelentősen megemelik Kína CO2 kibocsájtását, miközben a gyártást Kínába szervező országok álságos módon, odahaza mellüket döngetve próbálnak megfelelni a Kiotói Egyezménynek és csökkentik a CO2 kibocsájtás mértékét.

GDP

A Kínai GDP növekedés valóban jelentős. Az ezredfordulót követően 2007-ben volt a csúcson (14,2 százalék növekedés az előző évhez képest), és bár lassul , de 2010-ben is 10 százalék felett volt és jelenleg is 6-7 százalék között mozog.

Szmog

A nehézipari vállalatok és a több mint ötmillió gépjármű károsanyag-kibocsátása, valamint időjárási tényezők kedvezőtlen egybeesése által okozott szmog miatt Peking Kína egyik legszennyezettebb városának számít. A város lakossága 2014-ben meghaladta a 21 500 000 főt, és ehhez adódik évi több millió, főleg belföldről érkező turista. Folyamatosak a szmog felhők, ami szinte kötelezővé teszi az orvosi maszkok viseletét. Peking számára a kormány a légszennyezés 40 százalékos csökkentését írta elő 2020-ig a 2013-as szinthez képest. A PM2,5 mutató, amely a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű finomszemcsék egy köbméterben megtalálható mennyiségére utal, 2013 és 2016 között elérte, illetve meghaladta a 200-300 mikrogrammot, napokon át 500 körül volt, de sok helyen előfordult 700-900 közötti, sőt afeletti érték is. Az egészségügyi határérték 25 és 40 mikrogramm között van! A lakosok egészségügyi panaszok tömegéről számolnak be, a leggyakrabban köhögésről, nehézlégzésről, bevörösödő szemekről és asztmás rohamokról. Beszédes adat, hogy az átlaghoz képest sokkal nagyobb születési súllyal hozták világra gyermeküket azok a nők, akik a pekingi olimpia tisztított levegőjű nyolc hete alatt estek teherbe. Az országban összesen már 13 tartomány és közigazgatási egység érintett: Pekingen túl többek között az északkeleti Hopej, Santung, a keleti Csiangszu tartományok, Sanghaj városa, a délkeleti Kuangcsou tartomány is elhíresült a szürkeségbe vesző felhőkarcolókról, idősekkel teli orvosi rendelőkről és a maszkot viselő tömegekről.

Villamos energia

Habár az utóbbi négy év alatt az erőművi összkapacitás 100 GW-ról 400 GW-ra nőtt, ez a rendkívüli ütemű fejlődés sem tudott lépést tartani az igények még gyorsabb növekedésével. Az áramkimaradások a kínai mindennapok állandó kísérői, a hatalmas ország területének kétharmadát érintik, és éppen a gazdaságilag legfejlettebb vidékeken a leggyakoribbak. A 2015-ös nyári csúcsidőszakban a szolgáltatók szerint kb. 30 GW volt a hiányzó (!) kapacitás. A kínai erőművek 75 százalékában szénnel tüzelnek, amin nem is lehet csodálkozni, lévén az ország a Föld legnagyobb széntermelője. Az újonnan épült és most épülő erőművek zöme is szenet éget, bár a kormányzat csökkenteni kívánja a szén túlsúlyát – a tervek szerint 2020-ig 60 százalékos részarányra.

Munkavédelem

A világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező Kínában a munkavédelem, a munkabiztonság még ma is hatalmas probléma. 2013-ban Kína-szerte összesen 413.700 munkahelyi baleset történt, a halálos áldozatok száma 91.172 volt.  A legtöbb munkahelyi baleset a kínai szénbányákban történik. A hivatalos statisztikai adatok szerint az ország 16.000 szénbányájának közel 80 százaléka működik jelenleg is engedély nélkül. Az illegális szénbányák az ország széntermelésének 35 százalékát adják. Ugyanakkor a halálesetek 73 százaléka az illegális bányákban történt.

Mezőgazdaság

A talajszennyezés már olyan méreteket ölt Kínában, hogy annak súlya még a hivatalos statisztikákból is kiviláglik. A szennyezés bányák, gyárak, gyorsforgalmi utak, termelőegységek és bármilyen más egyéb emberi tevékenység helyszínének szomszédságában is fellelhető. A talajszennyezés ma az ország túlnyomó részét, a megművelt földek akár 70 százalékát is érintheti. Ennek egyik oka az, hogy a mezőgazdasági területek 40 százalékát talajvízzel öntözik, a talajvíz pedig 90 százalékban szennyezett. Kínában az állattartási és állatszállítási szabályok gyakorlatilag nem léteznek. A hatalmas méretű városi lakosság élelmezése minden egyéb szempontot felülír, a hatóságok pedig nem nagyon törődnek a kérdéssel. Ennek eredményeként az európai logika szerint borzalmas körülmények közt tartanak sertéseket és egyéb levágásra ítélt haszonállatokat.

(felhasznált forrás: MTI)