photo by morpho

Gyűlölöm, amikor olyanok hagynak itt minket, akiknek sosem lenne szabad elmenniük.

Hálát adok a sorsnak, hogy személyesen volt szerencsém ismerni a rendszerváltás kori Magyarország legnagyobb publicistáját. Tudnék írni sok mindent, számtalan sztorit, számtalan sörözést, tengernyi poént, és leírhatnám a rengeteg átbeszélgetett estét, ahol megváltottuk a világot. De nem teszem, mert nem lehet visszaadni úgysem. Talán nem is fontos ez, csak nekem. Viszont van egy dolog, ami mellett nem mehetek el. Konkrétan az, hogy Megyesi Gusztinak köszönhetem, hogy 19 éves koromban a legelső fényképem megjelent a magyar sajtóban. Ezt sosem köszöntem meg neki, ezért most megteszem. Köszi Guszti! Köszi mindent! Egyébként meg nem változik semmi. Ha rossz kedvem van, elolvasok egy Megyesi szösszenetet, és mindjárt más lesz a világ…

(morpho)