-
VÁROSEMBER
-
VILÁGOK ARCA
-
FUTÓ PROJEKTEK
-
aRT oSZTÁLY
-
KÖNYVEK
-
MOZGÓK
-
MORPHOLOGIA
-
KONTAKT
-
MORPHOBLOG
-
English
Igen, én és Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke. Nem képletesen, hanem szó szerint.
Budapest, Ferihegy 1994. december 5. Clinton az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet résztvevőjeként tartózkodott Budapesten, a világ összes nagyhatalmának vezetőivel egyetemben. Az esemény miatt szénné biztosították a fővárost. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy lezártak mindenhol mindent. Se kép, se hang. A közlekedés mint jelenség a tök üres városban kószáló nagy szirénázó fekete autókonvojok és testőri, rendőri, katonai kíséretük képében manifesztálódott. Na, jó, aki manapság biodroidként a Tarlós féle Budapestet teszteli, nem egészen érezné a különbséget, de ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Ami viszont igen, az már a repülőtéren figyelt be.
Az egész történet eredendően arról szólt, hogy külpolos újságíró kollégám interjút akart készíteni Clinton egyik testőrével, aki amúgy fegyverspecialista volt. Ő vezette azt a csapatot, amelyik az izé… az elnök biztonságáért felelt a külföldi utazások során. Kutyák, hústorony kíberek és teljes harci díszbe öltözött tengerészgyalogosok során át jutottunk egy nagy hangárhoz, ahol az interjú alanyát keresgéltük. A dolog érdekessége, hogy az égvilágon senki, de senki nem nézte meg a cuccainkat, például, hogy van-e nálunk második világháborús relikviagyűjtemény, lézerkard, esetleg egy animált vízi pisztoly. Arra gondoltam, hogy azért nem, mert nincs itt olyan személy, aki miatt vizsgálódni kéne.
Viszont megtaláltuk emberünket, aki a hangár bejáratánál felügyelte az eseményeket, és bizony ott már előkerültek a fémdetektorok, és a biztonsági személyzet alaposan átvizsgálta a belépő embereket. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy volt egy nagy hangár, amit középen kettéválasztottak egy drapériával. Mivel mind a két bejárat nyitva volt és senki nem mutatott semmilyen irányba, bementem az egyik ajtón, ahol egy amerikai katona megkért, hogy várjak egy percet, mindjárt jön a kollégája, aki majd átvizsgál. Lehajoltam a táskámból előbányászni a fotómasinát, miközben hátulról nekem jött valaki. Annyira kibillentett, hogy le kellett tenyerelnem a földre, hogy ne törjem össze az optikát. Ingerülten megfordultam, hogy kérdőre vonjam a katonát, amikor is egy halk „sorry” kíséretében az USA akkori elnöke, Bill Clinton nézett le rám. Igen, gyakorlatilag fellökött az amerikai elnök, akiről azt sem tudtam, hogy ott lesz. Igen, mindez az előtt történt, hogy átvizsgáltak volna, és bárki belepillantott volna a táskámba. Igen, így védték az elnököt, azaz gyakorlatilag sehogy. Legalább is abban a pillanatban sehogy. Billy boy amúgy nagyon barátságosan elnézést kért, elsétált mellettem és azt már nem láthatta, ahogy a hirtelen felszaporodott kíberek kihajítottak az ajtón… (Ez még a Mónika Leszívszki ügy előtt történt, de lehet, hogy Billi boynak már az orális irodában jártak a gondolatai.)
photo by morpho
Utólag rekonstruálva az eseményeket, annyi történt, hogy az elutazás előtt az elnök találkozott a magyar külképviseleten dolgozó amerikai állampolgárokkal és családtagjaikkal. Besétált közéjük, mindenkivel kezet fogott, közös fotók készültek, volt aki az újszülött csecsemőjét is magával vitte. Az elnök azt hitte, hogy én is közéjük tartozom, ezért volt ilyen közvetlen. Az, hogy direkt lökött fel, nem valószínű, egyszerűen csak rosszkor voltam rossz helyen, mert rossz ajtón mentem be és véletlenül a drapéria „elnöki” oldalára kerültem… Az persze rejtély, hogy ezt hogy engedhette meg az amerikai elnöki testőrség, de lehet, hogy olcsón megúsztam, és végül nem a hangár mellett várakozó Air Force One fedélzetéről rugdostak le Washingtonban!
Egyébként az eset után végül hagytak fotózni és rendkívül alaposan átvizsgáltak…de tényleg!
(morpho)
2 hozzászólás on KÉP-regény: Összefutottunk!
Pingback: morphoto | KÉP-regény: Házak, hazák…
Pingback: KÉP-regény: Fotós cella – morphoto