photo by morpho

Alice Cooper koncert, Pecsa szabadtér, ’97 június 27. Mindig is rühelltem ezt a szakadék helyszínt. Sosem értettem, hogy miként léphetett fel egy ennyire lepukkant helyen Mark Knopfler, a Dream Theater vagy Morrissey? Most nem bántásiból, de ehhez az izéhez képest Észak-Korea bármelyik játszótere a Sidney operaházat idézi tatarozás után. Fazék szokás szerint hülye volt. Na jó, mikor nem volt ő hülye? Talán éppen ezért szeretjük, esetleg utáljuk, de ez már magánügy. Aznap este, Alice Cooper lévén a repertoáron, minden rajongó kifestette magát olyan alízkúperesre, mert az olyan faszán fog majd látszani a tök sötétben, meg baromira kúl is, naná! Szóval elkérte a barom egy csaj fekete rúzsát, bement a vécébe és kifestette magát ő is a tükör előtt, aztán kijött és pusztán kedvességből kifestett engem is. Na, ekkor csináltam magunkról ezt a selfie-t, csak akkor még nem tudtam, hogy ezt majd 15 év múlva selfie-nek fogják hívni. Most hogy jobban belegondolok, megelőztük korunkat…, na mindegy. A második sör után nagyjából el is felejtettem, hogy ki vagyunk festve, amikor is félénken odasomfordált hozzánk két srác és a következő kérdést tette fel: „Sorry, where is the RÚZS?” Azt gondoltuk, hogy két külföldiül beszélő csókával van dolgunk, ezért az érthetőség végett itt most átmegyek párbeszédes formulába:

– What?
– The RÚZS!
– The RÚZS? What is the RÚZS?
– Látod, mondtam, hogy nem fogják érteni!
(Fazék itt majdnem elcseszte, ugyanis rájöttünk, hogy a gyerekek magyarok, és ők néznek külföldinek minket. Így aztán kitört belőle egy heveny „Bazmeg!”)
– Bazmeg? Ezt értjük! – reagálta le az egyik arc.
Na, itt döbbentünk rá, hogy ezek annyira hülyék, hogy még most sem rakták össze, hogy mi is magyarok vagyunk, így aztán összenéztünk és egyértelmű volt, hogy ezt most végigjátsszuk!
– What is the RÚZS?
– RÚZS, RÚZS!!! – közben heveny mutogatás az arcunkra…
– Á, the RÚZS! The lipstick??
– Yes, the lipstick! Mi az a lipstick, te érted őket? Te vagy négyes angolból, én éppen hogy átmentem.
(Itt konkrétan bele kellett harapnom az ajkamba, hogy kibírjam röhögés nélkül, Fazék nem is nagyon bírta, a szett táskájába hajolt röhögni. Aztán felnézett.)
– Where is the RÚZS? There is the RÚZS! Majd rámutatott arra a lányra, akitől kölcsönkérte a fekete rúzst.
– Mondtam én, hogy érteni fogják! –szólt lelkendezve az angolból négyes rajongó, és elindultak a csaj felé!
Na, itt szakadt el a kanóc, és mikor hátat fordítottak nekünk, a röhögés korábban kevésbé tapasztalt formulája, az úgynevezett sikítva-fetrengős-fulladásos-belehalós változat rángatózással súlyosbított opciója zuhant, ömlött, ránk, amit én személy szerint órákig nem tudtam leküzdeni, és amikor Alice Cooper már színpadon volt és őt fotóztuk, akkor sem voltam képes elvonatkoztatni a „Where is the RÚZS?” című mondattól. Fazékkal évekig a
– Where is the RÚZS?
– There is the RÚZS! terminológiával köszöntünk egymásnak, és amikor a minap kezembe akadt ez a kép, (bocs, ez a selfie) rögtön tudtam, hogy mi lesz a KÉP-regény sztori ezen a héten. A koncert amúgy olyan alízkúperes bohóckodós, semmilyenes volt, viszont a figura kisugárzása kétségkívül elég izmos, ezért nem állítanám, hogy életünk legnagyobb fotográfiai kihívása elé állított volna. Ráadásul még csak ki sem volt festve.

Az már csak rúzs a tortán, hogy tök elfelejtettem, hogy ki vagyok pingálva, így aztán csak odahaza raktam össze, hogy miért mutogattak rám vigyorogva, összesúgva a hátam mögött hazafelé a villamoson…

(morpho)

Ui. Fazék =  Fazekas István, kiváló fotográfus, jelenleg a HVG munkatársa