1995 magasságában heteket töltöttem a detoxikálóban. Még mielőtt túlcsordulna valakiben a pohár, természetesen nem a mentő szedett össze egy utcasarkon, hanem önszántamból, fotográfiai célzattal látogattam éjszakánként a budapesti Nyírő kórház addiktológiai osztályát. (Előtte persze mindig muszáj volt inni valami töményet, hogy kibírjam valahogy a sok hullarészeg arc között, mert addiktológián kis laposüvegből titokban piálni, az mégsem tűnt a sajtóetika magasiskolájának. A sajtóetikai disszertációm részleteit egy későbbi posztban olvashatjátok.) Szóval, mielőtt rátérnék Jenő bácsira, tennék egy halvány kitérőt és megemlékeznék a kilencvenes évek detox logisztikájáról.

Adva volt ugye egy kétmilliós város uszkve két-háromszázezer potenciális alkoholistával, akik a legkülönfélébb rétegek közül verbuválódtak. Néhány alapeset: Gyanús eredetű kannás bortól összeomlott hajléktalanok, akiket az utcán szedtek össze, és sem a mentő, sem a rendőr nem volt túl lelkes, amikor be kellett őket szállítani, lévén a fuvar után a gépjármű teljes nagytakarításra szorult, így ezeket a szerencsétleneket még bottal sem piszkálták volna, de az izgága lakosság bejelentéseit idővel nem lehetett semmibe venni, ezért mégiscsak összeszedték őket. Aztán volt a „házibuli királya vagyok” faszagyerek, aki egy hajtásra letolt egy üveg vodkát, hogy egy óra múlva heveny alkoholmérgezéses tünetekkel a Nyírőben kössön ki. Ezeket többnyire a haverok hozták be és mindig azt magyarázták, hogy a Józsi amúgy nem ilyen, csak most kivételesen… Pedig hát dehogynem. Aztán volt az alkesz klasszik, aki néha egy pohárral túltolta, és pont az hiányzott a kómához. De a legrosszabb az agresszív piás volt, akit azért kellett lekapcsolni, mert átrendezte a polcok szerkezetét egy éjjel-nappaliban, vagy mindenáron meg akarta tudni az éjszakai buszmegállóban várakozó amúgy szintén kokszos utasoktól, hogy miként lehet menedékjogot kérni Albániába.

photo by morpho

Szóval, így vagy úgy, de végül mind a detoxban kötöttek ki, ahol is következett a fantom protokoll: csóka levetkőzik, leül (ha nem akar, akkor jön Lajos az ápoló, de erre még visszatérek), aztán vérvétel, némi vizsgálat a bebaszottság szintjének értékeléséhez, végül sipirc aludni. Ez annyit jelentett, hogy betolták a figurát egy terembe, amiben volt kb 8-10 matrac a földön meg egy wc. Az ajtó brutál fémbetétes nehezen járó nagy izé volt. Olyan, hogy még egy jedi lovag sem tudta volna kiemelni a helyéről. Na, ide cuccolták be Jenő bácsit egyenesen egy külvárosi kocsmából, ahol is gyakorlatias, bemutatóval egybekötött lakberendezési tanácsokkal látta el a csapost, aki végül kihívta a rendőrséget. Jenő bácsi nem volt az a kifejezetten együttműködő típus. Úgy is mondhatnám, hogy gyakorlatilag mindenkit meg akart verni, aki a közelében volt, miközben volt kb 50 kiló vasággyal és lehetett olyan hatvan éves. (Elképzelhető, hogy csak ötven, de akkor a Józsefvárosban nőtt fel.) Ez az aktivitás 4 ezrelék feletti alkoholszint esetében kifejezetten tiszteletet parancsolt! Még a főorvos is meglepődött, hiszen Jenő bácsinak már rég kómában kellett volna lebegnie élet és halál közt!

Miután a nem túl magabiztos és nem is túl józan rendőr is feladta, jött Lajos, aki szigorúan szakmailag kezelte a problémát és Jenő bácsit. Szépen megkérte, hogy fáradjon át a pihenőbe, aztán lefektette, betakargatta és mesét is mondott neki. Illetve… egy dupla nelsonnal elkapta hátulról, végighúzta a folyosón a vasajtóig, aztán betolta rajta és finoman elhelyezte az ágyon a közben folyamatosan artikulálatlanul ordító, kézzel-lábbal hadonászó Jenő bácsit, aki lehet, hogy csak Activity-t akart játszani és éppen egy mutogatós feladvánnyal küszködött… A teremben már komolyan horkolt vagy három korábbi eset, és ez annyira megzavarhatta Jenő bácsit, hogy hirtelen elcsendesedett. A rendőr közben lelécelt, és mivel új ügyfelet hoztak, Lajosnak is dolga akadt, aki a nagy dulakodásban teljesen megfeledkezett rólam és miután kiment, simán ránk zárta kívülről a vasajtót, így aztán ott maradtam Jenő bácsival meg a 4 ezrelékes alkoholszintjével. Kafa volt! (Mindenki minden létező szabályt megszeget, köztük én is, de ez akkor valahogy tök lényegtelennek tűnt.)

Az első gondolatom az volt, hogy dörömbölni kéne, de ezt hamar elvetettem, látva mások korábbi próbálkozásait, mikor is senkit nem hatott meg a dörömbölés. Arról nem is beszélve, hogy Jenő bácsi közben rögtön nekilátott átrendezni a helységet és felrugdosta az alvó kollégákat. Megpróbáltam mobilon hívni a kórház ügyeletét, de a térerő ismeretlen fogalom volt abban a kibaszott szobában! Közben Jenő bácsi megtalálta a verbális vonalat is és egy holtrészeg srácnak teli torokból annyit mondott, hogy Áuuuuáruéááááártőőőőtááááártúúúúúúúúdééééé!!!!!!!!!!!!!!!!!! Na, itt egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy jó dolog volt-e ezt a fotóriporterkedést bevállalni és egyáltalán mi a faszt keresek én itt? Elbújni nem lehetett, egy nagy szoba volt az egész, és Jenő bácsi elkezdte egy kupacba hordani a matracokat. A gond az volt, hogy nem igazán érdekelte, hogy azon alszik-e valaki, avagy sem. Ezzel szemben a rajtuk fetrengők nem így voltak ezzel, aminek a vége egy rendkívül érdekes „tömegverekedés” lett. A „tömegverekedés” szót azért tettem idézőjelbe, mert bár nem mindenki vizuális típus, de nagyjából el lehet képzelni, hogy milyen az, amikor egyszerre három hullarészeg mozgáskoordinációban erősen hevenyészett arc megpróbál némi helyzeti előnyt kicsikarni, miközben lövése nincs, hogy tulajdonképpen hol van és mit csinál.

Fotográfiai szemmel vizsgálva az eset életem egyik szakmai csúcspontja volt! Na, itt aludt ki a villany és tök sötét lett! Hirtelen néma csend. Nem vagyok igazán ijedős típus, de itt azért erősen elbizonytalanodtam. A hivatalos rend szerint, ha az ajtó zárva van, akkor leoltják a villanyt, hogy a „betegeket” ne zavarja semmi a nyugodt gyógyulásban, tehát tulajdonképpen eddig volt rosszul kezelve az ügy. Ezt vette észre valaki a folyosón és a villany lekapcsolásával orvosolta a problémát. Hogy legalább felmérjem a pillanatnyi helyzetemet elvillantottam a vakut, ami baromi rossz ötletnek bizonyult. Én összeraktam ugyan, hogy kb hol vagyok a szobában a többiekhez képest, de Jenő bácsi annyira megijedt a hírtelen fényvillanástól, hogy felugrott a levegőbe, majd csak egy tompa puffanást hallottam, amint leért a földre és elterült a padlón. Se kép se hang (mondjuk, kép eddig sem volt). Nem mertem még egyszer elsütni a vakut, és mivel tudtam, hogy a történet verbális része már régen összeomlott, leültem a földre és nekitámaszkodtam a falnak. Állítólag 10 percig sem tartott az egész műsor, de nekem úgy tűnt, mintha a 2001 Űrodüsszeia utolsó fél órája pörögne, amikor is kigyúltak a neoncsövek, kinyílt az ajtó, és még sosem örültem rendőrnek annyira, mint annak, aki Lajossal együtt bekísérte a következő vendéget. Jenő bácsi közben békésen aludt a földön, szó szerint két matrac közé esve…

(morpho)