A budapesti Nagykörúton van egy ház, a Szent István Krt. 2. A ház falán figyel egy emléktábla, amely büszkén hirdeti, hogy „Faludy György, humanista gondolkodó 1996 és 2003 között e házban élt, s ha kedve úgy tartotta, alkotott.” Most tekintsünk el attól, hogy mikor és hogyan tartotta a kedve a humanista gondolkodónak, de két dolog egészen biztos. Ha Faludy látta volna, hogy mi lesz az emléktáblájára írva, lehet, hogy sem élni, sem alkotni nem lett volna kedve többé, és az is tuti, hogy én ezt a fényképet 1994-ben csináltam, márpedig a cím stimmel, és a költő odaköltözése is meglehetősen egyértelműnek tűnt. Azt nem mondom, hogy nem ittam semmit, de két évet azért nem néztem volna be. Ráadásul Gyuri bácsival együtt toltuk a bordóit, amit azért csak megjegyez az ember.

photo by morpho

1994 májusában egy kibaszott unalmas parlamenti sajtótájékoztatón voltam, amit a KDNP frakció tartott, már nem emlékszem pontosan, hogy miről, de az biztos, hogy nem a vasárnapi boltzár gazdaságélénkítő hatásait elemezték, viszont Horn Gyula pufajkájáról mintha lett volna valami. Mivel azonban a történet képi világa messze volt az ideálistól, hamar otthagytam az egészet és elmentem a büfébe sörözni. A parlament büféje a kilencvenes években a legjobb büfé volt az országban. Nem mondhatnám, hogy olcsó volt, de számomra sosem vesztette el közkocsma jellegét. Olyan három-négy sör után egész elviselhető volt a légkör, és valahogy az sem zavart, hogy mellettem doktor Torgyánból fröcsög a pörköltszaft.

Mire visszaértem a szerkesztőségbe vastagon benne voltunk a délutánban, és semmi kedvem nem volt dolgozni már. Lövésem nem volt, hogy a fotórovat többi tagja hol rúgott be éppen, de mikor visszaértem a szeribe, nem volt ott senki. Hogy ez nekem jó volt-e vagy sem, azt nem tudom, de a kulturális rovat rámzúdult, hogy hát Faludy, meg új lakást kapott, és miért nem vagyunk még ott, pedig már órák óta ott ül a könyvein és csak minket vár! Ja, és Szent István körút kettő. Hát, köszi.

Emelet homályban, ajtó dettó, mobil nincs, a ház meg, hát, nem kicsi. Keressük meg Faludy Györgyöt négy sör után egy ötemeletes körúti bérházban! Nektek menne? Nekem sem! Először naivan megpróbáltam a névtáblát, de hát ez túl egyszerű lett volna. Aztán igyekeztem valami költözködés nyomaira bukkanni. Eredmény zéró. Több tucat lakásba mégsem csöngethetek be! Dehogynem! Elindultam a gombokon egyesével balról jobbra.
– Jó napot kívánok a Kurírtól jöttem, nem tudja véletlenül, hogy melyik lakásba költözött Faludy György?
A válaszok dióhéjban:
– Kicsoda?
– Honnan jött?
– Nem veszünk semmit!
– Anyád!

Aztán egyre inkább nekibátorodtam és folytattam volna tovább, de szerencsére, még mielőtt az egész ház kiegyenesített Villon idézetekkel támadt volna rám, a mozgolódás hatására lefigyelt a helyszínen tartózkodó újságíró kolléga, aki azóta politikusnak állt, és a minap tiltották ki a magyar parlamentből, (muhaha) de ez most sem tartozik a történethez, pláne akkor. Szóval, bejutottam Gyuri bácsihoz, aki tényleg rendkívül izgatottnak tűnt. Végül is megérdemelte, hogy kapjon egy normális lakást, amit a főpolgármester járt ki neki! A lakáskiutalás jogszerűségét később vitatták, de hát, miért ne pont az egyik legnagyobb kortárs irodalmárba, (bocsánat, humanista gondolkodóba) rúgjunk bele egy jó nagyot? Az már akkor is (mindig is) passzolt a kis magyar valósághoz. Visszatérve a történethez, kiderült, hogy Faludy nem azért várt engem olyan nagyon, mert a lakás érdekelte és szeretett volna végre kicsomagolni. (Szerintem azóta sem csomagolt ki rendesen, pedig közben meghalt.) Nem, őt az az üveg vörösbor érdekelte, amit a lakásavatóra tettek félre neki, de kidugózását a sajtóügyeit intéző hölgy kifejezetten a fotóra tartogatta.

– Na, megjött, akkor ihatunk végre? Valamelyik dobozban találtok poharakat.
Közben próbáltam unszolni a költőt, hagy csináljak róla néhány képet az erkélyen, amint széles mosollyal birtokba veszi zsír új kecóját…
– Ezt most hagyjuk, nem emlékszem, melyik zsákban van a dugóhúzó! Ja, de tudom, ott a sarokban, a viharlámpa (???) alatt!
Megkínált engem is, jó arc volt. Sőt, a bor is jó volt. Kifejezetten passzolt a parlamenti sörökhöz. Végül persze kb ketten megittuk az egész üveggel, és a lakásügy valahogy kikopott a beszélgetésből. Sajnos vissza kellett mennem, leadni a filmet, pedig pont kezdtünk belefeledkezni néhány parlamenti képviselő nemi identitásába, és ez tök komoly!

(morpho)

Ui: Hogy az emléktáblán miért van 1996, azt nem tudom, de hogy Faludyval ’94-ben rúgtunk be a Szent István Krt. 2-ben, az tuti!