photo by morpho

Napra pontosan 7 évvel ezelőtt készült ez a kép 2009 május 20-án a budapesti Operaház lépcsőjén. Napra pontosan 4 éve, hogy a képen látható Elnök urat utoljára láttam élve a budapesti Rákóczi téren…

Nehéz ügy ez, talán a legnehezebb, amivel valaha is meg kell küzdenem. Na, jó, mondjuk, a forma sok borsot tört az orrom alá, de valahogy mindig jól jött ki belőle. Nem tudom, hogy csinálta, de bármikor bárkivel képes volt összeveszni egy életre és ugyanazzal egy nap múlva holtodiglan tartó barátságot kötni. Vagy fordítva, tök mindegy. Azt tudtuk róla, hogy paranoid skizofrén, (bár ő bipoláris depressziónak álcázta), de azt jól eltitkolta, hogy 16 éves kora óta súlyos szívbeteg és hát az is csoda, hogy a 49-et befutotta, de ha nem baszom el, akkor az 50 is összejöhetett volna neki. Viszont nem volt unalmas a forma, azt nehéz lenne rátolni.

A legnagyobb figura az volt, amikor egy időben a barátnőm lakását bérelte, és a házmester hajnali háromkor telefonált, hogy csináljunk valamit, mert az albérlő arcát zöldre festve indián szökdelésben ugrabugrál a gangon és közben azt üvöltözi, hogy Om mani peme hung, Om mani peme hung, Om mani peme hung! Én pedig azonnal oldjam meg ezt a problémát. Házmester urat rövid úton elküldtem a picsába, lévén, ha gondja van, akkor hajnalban a rendőrséget hívja és ne engem, ami meg is történt, de mire a csókák kijöttek, Elnök úrnak nyoma veszett…

Ja hogy miért Elnök úr? Hát, talán sokan emlékeznek a 2005-ös botrányos köztársasági elnök választásra, amit többek között az akkor még lendületesen vakondozó jelenlegi államfő tett botrányossá. Mivel csak a harmadik fordulóban tudtak dönteni és ott is éppenhogy, arra jutottunk, hogy alkalmas jelölt híján elvállaljuk a posztot mi ketten, leginkább felesben. A lényeget ő annyira jól összefoglalta, hogy én bele sem merek vágni, viszont itten elolvasható az eredeti G3 féle változat. Attól kezdve csak lazán Elnök úrnak szólítottuk egymást, amit nagyjából senki nem értett, de mi közben remekül szórakoztunk.

Az eltűnéssel a zöldre festett gangos sztorinak koránt sem volt vége, sőt, ha valami, akkor G3 napja csak akkor kezdődött igazán. Néhány óra múlva tiszteletét tette egy éjjelnappali közértben, ahol ezoterikusan megállapította, hogy a falban lévő villanyvezetékek nincsenek jó helyen, ezért egy csavarhúzó és egy kalapács segítségével gondolta, hogy megigazítja őket. A boltban tök sötét lett, a tulaj pedig kihívta a rendőrséget, de mire kiértek, Elnök úr felhagyott a falbontó tevékenységével, és végül elengedték. (Ez nagy hiba volt) Közben felvirradt az új nap, és Elnök úr konstatálta, hogy elfogyott a készpénze, ezért bement egy bankba, hogy a számlájáról kivegyen némi zsetont. A hölgy sokáig keresgélte hiába a bankszámlát, aminek az lehetett az oka, hogy G3-nak semmilyen bankban nem volt számlája… Viszont ezen annyira feldühödött, hogy a bankban található virágváza tartalmát az ügyintéző hölgy fejére öntötte, aminek a vége megint az lett, hogy kihívták a rendőrséget… Hát, így ment ez évekig. Végül persze mindig a pszichiátrián kötött ki, ahol lenyomott pár hetet, hogy talán túl józanul visszatérjen közénk és tovább szövögesse nagy ívű terveit.

2012 május 20-án viszont valami megváltozott. Akkor tájt éppen a Rákóczi téren bérelt egy kecót, és a szokásos megborulást látva eleinte nem fogtam gyanút. Az, mondjuk, furcsa volt, hogy összebútorozott egy hatvan körüli roma formával, aki korábban hajléktalanként üzemelt a téren, és erre azt a magyarázatot adta, hogy az illető nem más, mint rég halottnak hitt édesapja, ami azért döcögött picit, mert Elnök úr édesapja akkor már tényleg rég halott volt. De láttunk már hülyeséget korábban is, ez még nem volt önmagában meglepő. Kockacukorral itta a kóláit és egyik cigiről gyújtott a másikra, ami nem biztos, hogy a hosszú élet titka, egy túlsúlyos, durván cukor- és szívbeteg embernél, de újdonság ebben sem volt. Ami furcsa volt, az a lemondás mindenről és mindenkiről. Ez nem volt rá jellemző soha. Ilyet még nem láttam. Mikor elköszöntünk, valahogy úgy éreztem, hogy végleg elbúcsúzott tőlem, de elhessegettem a gondolatot. Aztán napokig eltűnésben volt, de ebben sem volt semmi új, nem nagyon törődtem vele. De aztán csak elkezdtük keresgélni, és végül a János kórház intenzív osztályán találtunk rá. Az Erzsébet híd alól a rakpartra zuhanva, öntudatlan állapotban vitte be a mentő. Senki nem tudja, hogyan került oda, de soha többé nem tért magához. 2012 május 25-én halt meg.

Azóta próbálok szabadulni a gondolattól. Ha négy évvel ezelőtt nem hagyom magára, hanem valahogy betuszkolom egy taxiba és beviszem a pszichiátriára, talán ma is élne, talán mantrázná tovább a számmisztikát, talán kifejtené azt is, hogy miként lehetséges, hogy az utolsó fényképet is május 20-án csináltam róla, csak pár évvel korábban? Biztos elmondaná, szívesen meghallgatnám. Addig meg próbálom elengedni a saját felelősségemet, próbálok szabadulni a május 20-áktól. Az eredmény hogy stílszerű legyek „bipoláris”. Ezt a képet például több mint két óráig tartott előkeríteni, pedig elég jól kezelhető archívumom van. De amikor ránéztem ma reggel a naptárra, egyből beugrott, hogy néhány problémát szívesen megtárgyalnék Hetesi Péter Pál/G3 Elnök úrral. Erre egyébként, amennyiben neki igaza volt, van is némi esély. Utolsó rádióinterjúját így fejezte be: „Szerintem én eljátszadozom itt addig, amíg nem reinkarnálódok ebből a testemből. A következő életemben majd a Harvard orvosi karára megyek, amit vörösdiplomával végzek el és a magam háztáji buddhizmusával Nobel-díj közeli projekteket fogok fertőzni és majd otthon Mozartot és Bachot fogok zongorázni, de ez a következő élet.”

(morpho)

Ui: Azt bírta rám mondani a barom, hogy a Vaku Villonja! Sőt, ezt le is bírta írni…
Hogy a G3 mit takar, azt sajna nem áll módomban elárulni, nem kaptam rá felhatalmazást. Kérdezzétek a Harvardon!