Egyszer ejtettem már néhány szót erről a témáról, ha valakit érdekel, itt elolvashatja.

A történet azonban nem akar véget érni, sőt, az a gyanúm, hogy most kezdődik csak igazán, úgyhogy kénytelen vagyok visszatérni még egyszer a manipulálós témakörhöz. Előljáróban annyit, hogy nem igazán szeretnék állást foglalni a kérdésben. Természetesen először én is azt gondoltam, hogy van konkrét véleményem az ügyről, de közben beugrott egy rakás probléma, aminek az lett a vége, hogy bármelyik ösvényen is indulok el, előbb-utóbb nekimegyek a falnak.

Photoshop-balhéba került Steve McCurry, az afgán lány fotósa!!
Írja jó néhány hírportál és fotós szaklap, miközben McCurry pont a napokban zárta budapesti kiállítását, ami amúgy a többi hazai fotókiállítással együtt megérne egy külön posztot, de még nem szívtam fel magam hozzá eléggé, hogy megírjam. Szóval, egy olasz fotóskolléga kiszúrta, hogy McCurry egyik Kubában készült képén valami nem kerek egy oszloppal…és hát, izé, valami tényleg nem az:

Tök nyílvánvaló, hogy photoshoppal belenyúltak a képbe, de ezt olyan bénán és amatőr módon tették, hogy azért nem vette észre senki, mert a cucc átcsúszik a „nemhiszemel” kategóriába. McCurry azzal védekezik, hogy ő az egészről nem tudott semmit, a manipulációt egy technikusa követhette el, és hogy ő nem is tartja magát fotóriporternek, akit szigorúbb etikai szabályok kötnek, sokkal inkább művésznek, fotós történetmesélőnek. Ez eddig rendben is van, ha akarom. Sőt, azt gondolom, hogy ő valóban inkább művész, és akkor nyilván azt változtat meg a képein, amit akar. De akkor mit keres a National Geographic magazinban, ami ugye meg egy tudományos szaklap? Aztán azt sem értem, hogy miként lehetséges ilyen hiperamatőr megoldást alkalmazni valakinek, aki ilyet is tud:

Itt, McCurry Indiában készült képén ugyanis teljesen profin tüntették el a bal hátsó gyereket, meg a kép jobb oldalán belógó kezet, sőt, a jobbszélső fiúnak új kezet is rajzoltak. Értem én, hogy mindenki a tökéletes kompozícióra törekszik, de akkor azt kell mondani, amit Andreas Gursky, hogy én igenis belenyúlok a képekbe, sőt széthájpolom őket, de ha ez nem tetszik, akkor nézegess bulvárfotókat Pamela Anderson melleiről. (Brrrr!!) Az doppingol, aki lebukik. De ha valaki előre megmondja, hogy kokszolni fog, akkor nem szaladgálok utána vizeletmintáért.

A dolog ráadásul kezd egyre érdekesebb fordulatokat venni. Lassan eljutunk odáig, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy egyes estekben nem a fotósok nyomják fel egymást. Itt van például Harry Fisch esete, aki néhány napig a National Geographic fotópályázat győztesének hihette magát, aztán gyorsan megfosztották a díjától. Íme az ominózus kép, illetve a „manipuláció”:

Csórikám kiszedett egy, a balszélen alig észrevehetően belógó csónakot, meg jobbszélen egy szemetes zsákot. Hát, kiszedte, ja. És akkor mi van? Most ezzel tényleg annyira átverte az olvasókat, hogy valami egészen mást mutat be, mint amit látunk? Egyébként még jót is tett a képnek ez a változás. Persze, zsák nélkül nyilván jobb a kompozíció, de nem az Eiffel torony volt ott, könyörgöm! Arra azért kíváncsi lennék, hogy a díjnyertes képek közül, vajon mennyi volt ennél sokkal jobban manipulálva az elmúlt 10 évben, meg arra is, hogy vajon hogy derült ki, hogy az eredeti digitális állományon volt ott egy szemeteszsák. Valaki véletlenül kiszúrta…aha…

Az a helyzet, hogy a fotós, mint minden képzőművész a tökéletes kompozícióra törekszik és hát, a technika a kezünkbe adta a Photoshop nevű szoftvert, amit nyilván használunk is erre-arra, ha már van. A hírekbe is beviharzott a probléma, csak hogy egy újabb vetülettel is szembesüljünk. Narciso Contreras az egyik legfaszányosabb hírügynökség, az Associated Press fotósa…. volt. Csinált ugyanis egy kis huncutságot:

Általános megdöbbenésre mindenki megtudta, hogy Szíriában is kamerával dolgoznak az operatőrök. Ez egyébként tényleg elég bosszantó ügy. Az események sűrűjében jellemzően több tucat hírügynökségi fotós/operatőr dolgozik, és hát, néha bizony egyfolytában zavarjuk egymást. Minden jó kompozícióba belóg egy rohadt kamera vagy egy fotós kisujja, esetleg egy szélenergiával hajtott vakutöltő. A kép amúgy zseniális lenne, csak az a kurva kamera ne lenne ott! Narciso Contreras megunta a baszakodást és kiszedte a kamerát. Kb ennyi történt. Aztán hogy ezért miért kellett kirúgni az AP-től, azt élő ember nem tudja! Egyébként nincs is polgárháború Szíriában, és a kalasnyikov is medvecukorból van? Ugyan már! Ez komolytalan!

Hogy a problémára még jobban rávilágítsak, mindenki figyelmébe ajánlom ezt a két képet:

Mindkét felvétel Haitin készült egy rendőrök által agyonlőtt lányról. Az elsőt a svéd Paul Hansen készítette, amivel amúgy elnyerte hazája sajtófotó pályázatának fődíját. A második képet Nathan Weber csinálta Hansenről és kollégáiról, amiből két dolog is kiderül. Egyrészt, hogy az „egyedi” felvétel nem egyedi, és még minimum öt fotósnak is megvan kb ugyanaz a kép, másrészt jól látszik, amiről fentebb már szóltam, vagyis hogy nem nagyon vannak magányos farkasok, ahol történik valami, ott a kollégák is csapatostul jelennek meg. A fotósok mégis megpróbálják azt a látszatot kelteni, mintha csak ők jártak volna akkor a helyszínen, és ha kell, erre néha rásegítenek egy kis Photoshoppal. Hogy ez aztán milyen etikai kérdéseket vet fel az áldozat és a fotós viszonylatában, abba most nem mennék bele, mert egyrészt akkor is reng a föld és hullik a bomba, ha a fotósok nincsenek jelen, másrészt, ha nem lennének ott, a világ az egészről nem tudna semmit. Se elbénázott oszloppal, se anélkül. És nem gondolom, hogy az sokkal jobb lenne. Egyébként meg kíváncsi leszek, hogy mikor adják fel ezt a küzdelmet a szoftverek ellen, amelyek picit mindig a kurátorok és szerkesztők előtt járnak…
(morpho)

Ui: A héten sajna nem lesz KÉP-regény, mert egy olyan országban leszek, ahonnan nem tudom elérni sem a blogomat, sem a faszbukót, sem a gmailt. Hogy melyik ez az ország, azt találjátok ki! Annyit segítek, hogy Kínának hívják.