1995, Dunaújváros. Gagyi bulvárszar. Néhány „olvasó” megüzente, hogy van Dunaújvárosban egy „maffiózó”, aki hivatalosan autómentéssel foglalkozik, de valójában zsíros pénzeket szakít azzal, hogy a rendőrségi forgalmazást hallgatja, és sokkal hamarabb kiér a baleseti helyszínekre, mint az a tréler, akit a rendőrök hívnak oda. Ez persze nem túl bonyolult, hiszen emberünk a rendőrségnél is hamarabb ér oda. Kell venni egy rádiót, kinyomozni a rendőrségi frekit és hallgatózni. Nagyjából ennyi. Nem nagy ügy, sokan csinálják. Ezért kár volt maffiózót kiáltani, ráadásul teljesen normális volt a forma, akit élesben volt alkalmunk tesztelni. Mikor leértünk a dunaújvárosi telephelyre, emberünk sehol nem volt, pedig időre mentünk. Na, tessék, ilyen egy igazi maffiózó, még a firkászokat is szétszívatja! De volt telefonja. Ez hülyén hangzik, de 1995-ben ez egyáltalán nem volt jellemző. Néhány ember használt már 900-as GSM alapú mobilt, de nekem is csak véletlenül volt. A fotórovat vett egy telefont, ami aztán rám ragadt, már nem is tudom miért. (Talán mert én fizettem a számlákat.) Szóval, felhívtam a csókát, aki közölte, hogy sajna el kellett mennie, mert volt egy baleset a hatos úton, és most várja a rendőröket. (Véletlenül megint arra járt). Megadta a koordinátákat, úgyhogy izibe a helyszínre nyomultunk, ahol is ez a kép fogadott:

photo by morpho

Egy olasz forma egy Alfával a hatos út egyik kanyarjában többször megpördült, a kocsi szarrá tört, a forma meghalt. A megengedett sebesség háromszorosával mehetett. Ezt már „maffiózó” barátunk állapította meg, kb ránézésre. Itt nagyjából ki is derült, hogy ez a csóka egy teljesen érdektelen, ügyeskedő autómentős, aki a helyi viszonyok közt a zavarosban halászva csapatja a „magyar módszert”.

Amíg emberünkkel beszélgettünk, egyre több bámészkodó került elő, ami azért volt fura, mert ez legalább 5-6 kilométerre volt a várostól Budapest irányába, és a környéken semmilyen település nem figyelt. Aztán hirtelen heves kurvanyázás hallatszott. Két nő esett hajtépve egymásnak az árokparton. Nofene! Azért sok mindent lehet mondani a hatos útról, de hogy unalomba fulladt volna kis kirándulásunk, azt semmiképp. Ezt így hogy? Közben kiértek a rendőrök, és a történet kezdett még érdekesebbé válni. A nők és néhány pasi ugyanis a nagy megdöbbenés közepette simán kirabolta a halottat. Pénz, ékszerek, kb minden mozdítható érték, „halottról vagy jót, vagy semmit” logika alapján. Nekem se tűnt fel, miközben fényképeztem a kocsit, ami viszont nekik nem tűnt fel. Így aztán kvázi lefényképeztem a hullarablást, a rendőrök legnagyobb örömére.

Mire minden szálat összeraktunk és értelmeztünk, a két nő és az őket segítő három pasi be is ismerte a rablást, úgyhogy nem volt szükség a fényképekre. Mondjuk nehéz lett volna elmagyarázni, hogy honnan akasztottak le hirtelen több millió olasz lírát, miért volt náluk a sofőr útlevele és monogramos nyaklánca. De a legjobb az egészben, hogy helyben össze bírtak veszni azon, hogy kinek mennyi jusson a szajréból! Ha lelécelnek és otthon tépik egymás haját, teljesen máshogy alakul a történet. Ők nem a sittre mennek, én meg nem kapok a másnapi lapindítón 5 ezer forint jutalmat… Hát így.

(morpho)