Ha valaki azt gondolja, hogy falakat fényképezni teljesen gluténmentes és nem tartalmaz nyomokban földimogyorót, akkor az nagyot téved, és szemmel láthatóan nincs tisztában a falfényképezés sajátos, mondhatni dadaista világával. Na, jó, a teljes igazsághoz hozzátartozik az én hülyeségem, meg a falfotózás közelmenős jellege, és hát, néha pisilni is kell. Ugye. Biztos mindenki ismeri Rákosi elvtárs/pajtás mára klasszikussá vált fotóját, amin a nagy népvezér egy búzakalászt vizsgál közelről, mintegy a terepen ellenőrizve a rövidpályás szárbaszökkenést. Legalábbis ezt próbálta beadni a korabeli komcsi propagandagépezet a dolgozónak. Csakhogy Rákosi nagy ívben szart a kalászra, jobban mondva pisált. Mindenki Mátyása ugyanis vizelni állt meg a búzatábla mellett, de mivel valami külhoni delegációval tartottak éppen vidékre, meg kellett ideologizálni, hogy mégis miért állt meg a búzamező mellett a nemzet pajtása.

photo by morpho

Na, én is pisilni indultam egy ikonikusnak talán igen, de masszívnak kevésbé nevezhető sufni mögé. Már javában folytak körülöttem a dolgok, mikor is egészen közelről megláttam, ahogy a nap sugarai végigpásztázták a lerobbant furnérlemezt, amiből szinte kiviláglott a harsányzöld vadhajtás. Tényleg tök jól nézett ki az egész, és mivel amúgy borús idő volt, nem lehetett tudni, hogy meddig marad ilyen a fény. Gyorsan kellett cselekedni. (Nem kellett volna olyan gyorsan amúgy…)

Szóval, egy kézzel előhalásztam a fényképezőgépet az övtáskámból, (ami, úgy tűnik, tényleg mindig van nálam) a másik kezem viszont éppen másra kellett, és hát, megpróbáltam objektívet cserélni. Most egy picit elmerülnék… a részletekben. Objektívcsere egy kézzel. Ilyenkor van az, hogy hiába sikerült már ezerszer tök sötétben fullrészegen, most valahogy nem akart összejönni a dolog, közben viszont simán lepisáltam a nadrágom, a kezem, az optikát és persze a cipőmet is. Épp azon kezdtem gondolkodni, lehet, hogy tényleg nem kéne mindent lefényképezni, ami érdekes, mert ebből kifolyólag belekeveredik az ember egy halom földi jóba. Szóval, ott álltam nyakig karbamidba öntve, heves kurvanyázások közepette húsz centire egy sufni falától, amikor is megszólalt hátam mögött a szomszéd:
– Elnézést, mi járatban? Segíthetek? Majdnem mindent eldobtam, ami az összes kezemben volt. Végül is segíthetne, mondjuk, megfoghatna valamit, vagy ilyesmi… Azt gondoltam, hogy most már tényleg elmentem a falig, de közben megpróbáltam kívülről vizsgálni a történetet, hogy tulajdonképpen mit is láthatott a szomszéd?
„A mellettem lévő telken egy idős hölgy lakik. Másnak nemigen van ott semmi keresnivalója. Na, ehhez képest egy negyven körüli forma heves káromkodások közepette a könyökével a nadrágját piszkálja, nagy terpeszben áll és egy vasdarabot dobál a levegőbe, miközben egészen közelről bámulja azt a falat, amit amúgy éppen levizel közben.”

Hát én is meglepődnék. Ehelyett csak simán elröhögtem magam, és ha ránézek erre a képre, mindig ez történik azóta is…

(morpho)