-
VÁROSEMBER
-
VILÁGOK ARCA
-
FUTÓ PROJEKTEK
-
aRT oSZTÁLY
-
KÖNYVEK
-
MOZGÓK
-
MORPHOLOGIA
-
KONTAKT
-
MORPHOBLOG
-
English
Olvasom, hogy a magyar miniszterelnök a minap Pekingben elmondta, hogy „A globalizáció régi modellje véget ért, a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé” (???) meg hogy keletről jön az új gazdasági löket, ami majd megmozgatja, stb… Na, most én nem tudom, de Pekingben valami egészen mást láttam. Ez azért is lehet, mert Orbán Viktort kötik hivatalos programjai, ezért nem látogathatott el a pekingi Hot Cat Clubba! Én viszont jártam ott és hát, ezen a helyen elég sok tapasztalatot lehet szerezni a globalizáció aktuális modelljéről.
A klub logója mindenesetre zseniális, azt meg kell hagyni. Kár, hogy nem kínai grafikus ötlete volt, hanem hát, bizony egy holland forma hirtelenkedte fel a falra, amire aztán a tulaj lecsapott és gyorsan hivatalos cégért csinált belőle. Az egész klub egy európai alterklubra hajaz. A közönség is inkább külföldiekből áll, meg helyi yuppi gyerekekből, akik azt lesik, hogy mikor adódik valami lehetőség Európába távozni. A fellépők csak akkor helyi erők, ha éppen nem jár arra valaki Európából, mint például esetünkben a SoulFool Band, akik amúgy tök jó kis bulit adtak a klubban, ráadásul koncert után nemzetközi jam session is volt, amiről eddig azt gondoltam, hogy Pekingben nem létezik.
Sőt, a legnagyobb történet az volt, hogy a kínai bandák indie-t, sőt, klasszik britpopot játszottak, ami biztos szintén a keleti térhódítás eredménye. Aztán ott voltak még a csajok. A SoulFool Band tagjaira kínai egyetemista lányok akaszkodtak, klasszik groupie szerepben, hogy aztán egy hétig kövessék őket mindenhová. Viszonylag hamar kiderült, hogy ők egyébként európai férjre hajtanak és hát, mennének ám szívesen, ha vinnék őket…
Nem teljesen világos, hogy ha már keletről fúj a szél, akkor erre a fuvallatra miért akar fél Peking felülni, de lehet az is, hogy csak friss levegőre vágynak. Ami amúgy rájuk is fér! Ritkán látni olyan országot, amelyik nem harcol a légszennyezés ellen, hanem kvázi berendezkedik rá és mindennapjait a szmog ölelésében, maszkban éli le. Van, akinek ez annyira nem jön be, ezért inkább keresi a nyugat felé tartó fuvallatot. Az a baj ezzel, hogy nem találják meg, sőt, szerintük nem is létezik! Lehet, hogy a politikai magaslatokról ez másképp látszik, de a klub tulaja elmondta, hogy mindent elkövet, hogy európai zenekarokat csábítson Pekingbe, viszont ez azért nem megy simán. Rengeteg bürokratikus szarságon kell átrágniuk magukat minden nap, és hát, tele is van mindene rendesen.
Kicsit olyan ez az egész, mint a jülani kutyahús fesztivál. Most olvasom, hogy kínai állatvédők 11 millió aláírást gyűjtöttek össze azért, hogy tiltsák be a kutyahús árusítását, mert hát, szegény kutyákat kivéreztetik, sőt megeszik és hát, ez mégiscsak szörnyű! Ha meg nem lehet kutyahúst árusítani, akkor baromi komoly nehézségekbe ütközik megrendezni egy tisztességes kutyahús fesztivált. Ez, mondjuk, logikus. Ami viszont keleti szélben már korántsem az, hogy az állatvédők szerint kutyahús helyett a kínaiak inkább vágják le a drágább húsú, de a nyugati hagyományok szerint ehető állatokat, ne pedig kóbor kutyákat fogjanak be az utcáról.
Gyanítom, azért nehéz Kínában megtalálni a globalizáció keleti modelljét, mert még senki sem látta. Kivéve persze a magyar miniszterelnököt, aki pedig csak azért járhat tévúton, mert pekingi látogatása alatt nem volt ideje lenézni a Hot Cat Clubba, egy jó kis SoulFool jam sessionre.
(morpho)
1 komment on KÉP-regény: Macska jaj, Kutya baj
Pingback: KÉP-regény: Brass Age – morphoto