Hát a kolibri fotózás tényleg nagyon régről foglalkoztatja az agytekervényeimet. Eleinte, gyerekként csak egy kicsit érdekelt a dolog, de aztán amikor kibújt belőlem az amatőr természetbúvárba öntött Gerald Durrell, elkezdtem tudományos alapon foglalkozni a kolibrikkel. Ornitológiai szinten azért nem mentem bele a témába, de maga a jelenség, hogy megáll egy madár a levegőben, mint egy helikopter, és aztán nagyjából az egész életét ebben a formában tölti, az komoly utánanézést és erőteljes ismeretbővülést okozott kolibri fronton, amit aztán a fotográfiával kialakuló kapcsolatom tovább bonyolított.

© photo by morpho

Imádtam a madaras könyvekben a kolibrikről készült képeket, ráadásul ezek minősége folyamatosan egyre jobb és jobb lett, ahogy telt-múlt az idő, és mire belenőttem az egészbe, már nem is érdekeltek annyira a kolibrik, mint mondjuk, a csajok, mert akkorra már átkeveredtem egy másik életciklusba. Jut eszembe, azt tudtátok, hogy a kolibri csajok sokkal vehemensebbek, mint a kolibri pasik? Ha a fiókák védelméről vagy a család egységéről van szó, simán rátámadnak náluk sokkal nagyobb élőlényekre, akár emberekre is, és mivel gyorsabbak, mint egy átlagos pingvin, elég komoly eredményeket tudnak felmutatni a támadási statisztikában. A pingvinekkel kapcsolatban is van egy élményszintű emlékhalmazom, de most már maradok a kolibrinél.

A kolibrifotózás alapproblematikája az, hogy ezek a madarak jellemzően mindenféle trópusi helyeken élnek. Teszem azt, Közép- és Dél-Amerikában, ahova kizárólag egy kolibrifotó miatt nem igazán ugrik ki az ember. Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, hogy egyszer majd abból fogok élni, hogy kolibriket és egyéb repülő izéket fogok fényképezni, de ez annyira nem jött össze, hogy már tizennyolc évesen el is engedtem. Szóval, a távolsági problémák miatt csak akkor fotózhattam kolibriket, ha egyébként is kolibriben gazdag területre látogattam, valami egészen más célból.

A másik necces ügy, hogy a kolibri nem igazán egy klasszik modelltípus. Nem pózol a kamerába, és nem lehet vele lezsírozni egy randit a Jégbüfé elé. Be kell cserkészni, amit egy kolibri miatt sem szívesen teszek meg. Ezek a madarak ugyanis mindenféle nagy, kelyhes virágú növényre rárepülnek, de ilyen virágja mindenféle szúróstestű cserszömörcének van, ami megközelíthetetlen, és egyébként sincs minden sarkon, még Latin-Amerikában sem.

Az igazság az, hogy 1993 óta próbálok kolibriket fotózni, de ez végül csak idén, 2023-ban sikerült. Szóval, 30 évet lenyomtam a kolibri fotózás totális eredménytelenségében, míg végül meg tudom mutatni nektek ezt a képet. Az egészben csak az a baj, hogy mire ez elkészült, már korántsem annyira érdekel ez a téma, mint anno. De szerencsére van még vagy egy tucatnyi ifjúkori mániám, amikért ugyan már nem rajongok annyira, de mivel eddig még nem jöttek össze, kénytelen vagyok őket folyamatosan napirenden tartani. Ne gondoljon senki semmi huncutságra, azok szerencsére összejöttek.

(morpho)