Amikor csináltam ezt a lírikus hangvételtől erősen átitatott képet, még magamnak sem tudtam elmondani, hogy mi nem stimmelt ezzel az egésszel. Mi fogott meg ebben október tizedikén? Két teljes napnak kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy mi is zavar. Úgy érzem, mintha valami nem lenne rendben az évszakokkal.

© photo by morpho

Így október közepe felé igyekezvén nem szokták már a Balaton vízén tárolni a csónakot, és a hattyúk sem a zöldellő nádtorzsákon szoktak tollászkodni a föléjük hajoló szomorúfűz levelei alatt. A minap jártam arra és kerestem a tóparti ősz nyomait, de ilyesminek se híre, se hamva. Még egy árva esőcseppet sem láttam, míg fürdőző turistákat annál inkább. Én mondjuk, nem mennék be a 18 fokos vízbe, de a hamburgi barátaim családostul simán lubickoltak benne.

Tulajdonképpen minden olyan, mintha augusztus lenne, leszámítva, hogy nincs nyitva a lángosos meg a vízibicikli kölcsönző. Bár gyanítom, hogy ők is csak megszokásból zártak be, mert hát, októberben már zárva szoktak lenni. Legalábbis gyerekként még ezt tanulták a nagypapától.

Nekem viszont az egészről az jutott eszembe, ahogy letűnt korok költői látták a világot, akik az elmúlt kétszáz évben erőteljes útmutatást adtak a nyarat követő évszakkal kapcsolatban. A sztori eleje még rendben is volt, merthogy szeptember végén még bőven nyíltak a kertben a virágok, és mind a hat darab nyárfa méregzölden vigyorgott le a magasból. Csak hát, a bérci tetőt már nem igazán takará el a hó, sőt, a gleccserek is rég elolvadtak, ami elég durva ökológiai katasztrófával fenyeget. Európa folyói általában hegyvidéki területeken erednek, az európai édesvíz 40 százaléka pedig az Alpok olvadó gleccsereiből származik. Mindenesetre a költő nem falazza a köntört és kimondja nyíltan, hogy: „Itt van az ősz, itt van ujra!” De mégis hol van??? Erre már nincs a versben iránymutatás.

Tudom, hogy sokan úgy kezelik ezt az egész klímaügyet, hogy legalább nem kell fűteni, és ezzel mennyi pénzt spórolunk. Azt már nem gondolják hozzá, hogy majd nyáron elköltjük légkondira a megspórolt tétel dupláját, és már nem igazán lehet a hőguta veszélye nélkül nyaralni menni. Sőt, tulajdonképpen sehova se! Ráadásul az őszben tényleg volt valami varázslatos. Nem véletlen, hogy a költők ilyen nagy energiákkal repültek rá a témára. Kíváncsi lennék, hogy vajon ma írna-e verset Petőfi „Klímakrízis a pusztán” címmel. Gyanítom egyébként, hogy igen. Már csak azért is mert a probléma olyannyira globális, hogy Ausztráliában élő barátomnak meg a tavasz marad éppen ki. Pedig a szárba szökkenő természetnek is megvan a varázsa, a költők azt is szeretik, pontosabban szerették.

A négy évszak egyre inkább kettőre redukálódik, bár ami azt illeti, Matula bácsi sem mozogna igazán otthonosan a téli berekben a kétezres években. Az elmúlt korok irodalmára nem gondolt bele abba, hogy alapvető időjárási viszonyok ilyen gyorsan meg fognak változni, és a jelenkor gyermekei a sci-fi vonalához csatolják a befagyott tavon korcsolyázó Tutajost meg a hó takarta bérci tetőt. Ez az egész őszhiány pont arra mutat, amit a legkevésbé sem szeretnék látni, ami ebből a képből is sugárzik, s ont monoton bút konokon és fájón…

(morpho)