Amikor én megszülettem, már régen véget ért a beatkorszak. Nekem már csak egy nagy ködös misztikum volt az egész. Brian Jones már három éve halott volt, és mindössze nyolc éves voltam, amikor Mark David Chapman a New York-i Dakota-ház előtt lelőtte John Lennont. A Beatles akkor már tíz éve nem létezett, és a Rolling Stonesról sem tudtam még semmit. Már jócskán elmúltam tíz éves, amikor a disco korszak kellős közepén elkezdtem visszamenőleg felszedegetni a hatvanas évek zenei szálait és a beatnemzedék nagy kalandját, ami akkor tinédzserként nagyon vagánynak és öntörvényűnek tűnt, és ezt apróbb módosításokkal a mai napig így gondolom.

© photo by morpho

Egyébként elég szorgalmas voltam. A nyolcvanas évek újhullámos zenekarai helyett visszamenőleg végighallgattam a Beatles életművet, a Love Me Do-tól az Abbey Roadig, a Rolling Stones lemezei közül az Aftermath vagy a Sticky Fingers pedig nagy kedvencem lett. Aztán amikor 23 évesen a Stonest fényképezhettem első budapesti fellépésükön, úgy éreztem, hogy összeállt a kép és bepótoltam minden lemaradásomat. Onnantól kezdve akár zenében, akár látványban már nem igazán tudtak a zenekarok olyat mutatni, ami ne lett volna valahonnan ismerős. Ez nem azt jelenti persze, hogy ne találkoztam volna számtalan zseniális muzsikával számtalan lenyűgöző koncerten, csak megvoltak azok az alapok, amik miatt kontextusba tudtam helyezni a hard rockot, a funkyt, a bluest vagy az indie-t.

A hatvanas évek beatnemzedéke kellett ahhoz, hogy a könnyűzene azzá váljon, ami végül lett belőle: emberek százmillióit megmozgató gigantikus Show Business, ami behálózza a világ rádióit, televízióit koncert- és mozitermeit. Mindez ma már történelemnek tűnt, de aztán a napokban belefutottunk egy érdekes jelenségbe, amire gyaníthatóan nem csak én kaptam fel a fejem, hanem mindenki, aki tudatosan hallgatja a zenét – akár felvételről, akár élőben.

2023 október huszadikán megjelent a Rolling Stones 31. albuma Hackney Diamonds címmel, melynek első videóját az Angry című dalhoz gyártották le. Csak szólok, hogy az első Stones album 1964-ben jött ki, szóval alig 59!!! évvel ezelőtt, és az új lemezen vadi új számok vannak, ráadásul a megjelenés hetében csaknem minden országban első helyen állt a listákon.

De van itt más is!  Az első Beatles dal, ami hivatalosan hanghordozón megjelent, az a Love Me Do volt 1962-ben, hatvanegy évvel ezelőtt.  Erre fogta magát a Beatles és november másodikán kiadta a Now And Then című szerzeményt a hozzátartozó videóval együtt.  A dal ugyan nem most íródott, de eddig sehol nem volt hallható Lennon hangjával, Harrison gitárjátékával, amit a zenekar még élő két tagja, Paul McCartney és Ringo Starr rakott össze, szerintem kitűnően. A dal a 37. helyen nyitott a top 100-as brit listán, és a Peter Jackson által rendezett videoklip 5 nap alatt 22 milliós megtekintést dobott össze.

Ha valaki azt mondja nekem a nyolcvanas években, hogy 2023 őszén a zenei közélet világszerte a Rolling Stones és a Beatles új vagy eddig nem ismert dalairól fog szólni, azt egyrészt kiröhögöm, másrészt kiröhögöm még egyszer. Elő is kapartam gyorsan egy képet a kilencvenötös budapesti Stones koncertről. Ha ez a brigád ma is aktuális, akkor én megadom magam. Gyanítom, hogy már rég nem a pénzért csinálják. Az hülyeség lenne. Ezek tényleg a zene és a színpad kortalan megszállottjai. Egyszer, kb úgy száz év múlva majd a rivaldafény kellős közepéből kísérik őket át a Black and Blue Caféba. És igen, a Beatlesnek igaza van! Now And Then, akkor és most! Különbség, az nincs.

(morpho)