Gond van a fecskékkel! Már megint! Egyébként mindig! Az egész életemet végigkísérte ez a fecskeprobléma, pedig sosem voltam az ornitológia szakértője. Egyébként szeretem a madarakat, sőt, fotózni is, mert van bennük valami méltóságteljes, ami megragadja a tekintetem. Igen, még egy dögevő marabuban is! De a fecske, az valami teljesen más.

© photo by morpho

Azt olvastam, hogy : „Az elmúlt napok hideg, esős, viharos időjárása nagy pusztítást okozott a természetben, az éppen vonuló fecskék valószínűleg több tízezer példánya is elpusztult Magyarországon.” Nagyjából harminc évvel ezelőtt vezettem a Balatoni 7-es úton Lelle és Fonyód között, amikor szintén bezuhant egy rideg szeptember, és a fecskék – már bőven Afrikába készülődve – még megpróbáltak némi élelemhez jutni, ezért az út mentén kirajzó árvaszúnyogokból lakmározva teljesen figyelmen kívül hagyták az autóforgalmat. Nagyon alacsonyan repültek a kocsik között, és a Lelle-Fonyód vonalon, ami kb 10 kilométer, két fecske is a szélvédőmön csattant. Volt egy olyan pont, amikor egyikünk sem tudott korrigálni. Egyébként tele volt a 7-es út az elütött fecskék tetemeivel.

Ezt az egészet csak azért hoztam fel, hogy mindenki számára érzékeltessem, hogy a repülő fecskéket lefényképezni pont olyan nehéz, mint kikerülni. Eszméletlen gyorsak, és teljesen kiszámíthatatlan a repülési vonaluk, úgyhogy a hagyományos fotográfiai módszerek teljesen cserbenhagytak, akármikor akármilyen technológiai háttérrel igyekeztem nekilátni a problémának. De mivel foglalkoztatott a kérdés, nem adtam fel, és megszámlálhatatlan elvetélt próbálkozásomat végül siker koronázta.

Oké, kell hozzá egy extra gyorsan exponáló fényképezőgép, de ez önmagában nem elég. Nem tudom, például, hogy hova állítsam az élességet. Pont, mint amikor nem tudtam, hogy mikor kéne lassítani a kocsival. Az ugye nyilvánvalóan lehetetlen, hogy belenézek egy fényképezőgép keresőjébe, aztán megvárom, hogy berepüljön egy fecske a képbe és közben megnyomjam a gombot. Ez nagyjából olyan, mintha arra várnék, hogy beszálljon egy nyárilúd egy talicskába, aztán jöjjön egy róka és eltolja.

A megoldást egy nagyon régi emlék adta. Amikor 19 évesen megpróbáltam bejutni a fotós suliba, akkor volt egy felvételi feladat, ami abból állt, hogy letettek egy fényképezőgépet egy fehér fal elé és elindítottak egy ingát, amit úgy kellett lefényképezni, hogy pont a képkocka közepén álljon. A jelentkezők 90 százaléka belenézett a keresőbe és várta a lendülő ingát, aztán mikor megérkezett, megnyomta a gombot, amit persze sosem talált el senki, mert lehetetlen. Ilyen reflexek nincsenek! Volt viszont 10 százaléknyi okos ember, aki nem nézett bele a gépbe, hanem csak az ingát nézte, és amikor a gép előtt lendült át, akkor megnyomta a gombot. Na, kizárólag nekik volt rajta a képen az inga. Hát, ezt csináltam a fecskékkel. Beállítottam egy kábé távolságot és nem néztem egyáltalán a keresőbe, csak a repülő madarakat láttam, és miközben lekövettem őket a fényképezőgéppel, sorozatexpozícióval nyomtam a gombot. A végeredmény itt látható. Egyébként nem tudom, hogy mondtam-e már, de imádom a fecskéket!

(morpho)