Monaco 1994. Eredetileg Monaco-Barcelona BL meccsre érkeztem a városba. Pontosabban kiküldtek fényképezni, de ha az embert Monacóba zavarják dolgozni, akkor azért kevésbé húzza össze a szemöldökét, mint amikor, teszem azt, Zágrábból, a horvátországi választásokról kellett tudósítani, és egész éjszaka Franjo Tuđman főhadiszállásán dekkoltam. Akkortájt a Barcelona labdarúgócsapata meglehetősen izmos kerettel dolgozott. Hogy mást ne mondjak, ott játszott a Romario-Sztoicskov szupercsatár páros, sőt még az azóta sztáredzővé avanzsált Pep Guardiola is! A Monaco csapatában pedig ott figyelt Jürgen Klinsmann, aki első számú támadója volt az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon győztes német csapatnak.

© photo by morpho

Már reggel megérkeztünk a városba, így aztán az egész nap aktív csavargással telt, és mivel akkor voltam először Monacóban, meglepődve tapasztaltam, hogy ott is emberek és nem monacóiak élnek. A monacói nekem mindig is valami ufószerű figurát jelentett. Vagy akkora mázlija volt, hogy a hercegségben született, vagy annyi pénze volt, hogy bevásárolta magát állampolgárnak a hercegségbe. Egyéb opcióként csak a házasság intézménye jöhet szóba, de azért azt nem könnyű összehozni, mert többnyire két ember pozitív elhatározása kell hozzá.

Nem hiszem, hogy az Oscar díjas Grace Kellyt a monacói állampolgárság megszerzése motiválta volna, amikor hozzáment III. Rainier akkori monacói uralkodó herceghez. A nép eleinte nem is nézte jó szemmel a franciául alig beszélő amerikai hercegné megjelenését, de aztán olyannyira megkedvelték, hogy amikor Grace Kelly 1982 szeptemberében, mindössze 52 évesen autóbalesetben meghalt, az egész hercegség összetört és mély gyászba borult.

Bejátszik még a történetbe egy Louis II, vagy, ha úgy tetszik, II. Lajos nevű figura is, aki szintén monacói herceg volt, de jóval korábban, még 1922 és 1949 között uralkodott, és anyai nagyapja volt III. Rainiernek. Én nem tudom, hogy ez a Louis II mit tett a miniállam érdekében, de gyakorlatilag minden el van nevezve róla, ami Monacóban ismert. Még az alagutat is II. Lajosnak hívják, amin a Forma 1-es autók keresztülszáguldanak a helyi F1 nagydíj köreit róva, sőt, az oda vezető utat is Louis II Boulevard néven anyakönyvezték.

Na, ezen a Louis II Boulevardon sétálgattam, amikor is szembejött velem az Op-Art nagymesterének, bizonyos Victor Vasarely-nek a képen látható, meglehetősen látványosra sikeredett alkotása, a Hexa Grace. Ma már mosolygok akkori tudatlanságomon, de addig fogalmam sem volt róla, hogy ott van Monacóban az optikai illúziók nagymesterének egy 1500 négyzetméteres, cserépmozaikokból készült képe egy háztetőn. Azóta már tudom, hogy ez az épület a monacói kongresszusi központ teteje. Az 1979-ben elkészült, a Ligur-tenger fölé magasodó monumentális alkotás 24 000 ! rombusz alakúra vágott, zománcozott ​​lávaköve a közép-franciaországi volvici kőbányákból származik, és visszatérő formát idéz Vasarely életművében. A művész sajátságos elképzeléseit testesíti meg a plasztikus szépségnek a mindennapi városi környezetbe való integrálásával.

A Hexa Grace névre keresztelt művet, természetesen  Grace hercegnő tiszteletére, (ő volt, ugye, a plasztikus szépség) a monacói állam rendelte meg III. Rainier herceg kérésére. A kép alcíme, „Le ciel, la mer, la terre” (Az ég, a tenger, a föld) az alkotás helyszínére utal, és Vasarely ezzel is alá akarta húzni, hogy Monaco egészét egy hatalmas kiállítótérnek tekinti, ahol olyan elképzeléseit is meg tudja valósítani, ami egy múzeumba nem fér be. Na, igen, csak hát, nem mindenki kap ilyen jó melót a monacói hercegtől.

A melóról jut eszembe, hogy miután kicsodálkoztam magam, megkerestük a focistadiont, ami természetesen a Louis II névre hallgat, (naná!) és belevetettem magam a sportfotózás világába. A meccset egyébként a Barcelona nyerte 1-0-ra Hriszto Sztoicskov góljával.

(morpho)