Korábban tettem már említést arról, hogy a kilencvenes években nagy temetésre járót csinált belőlem akkori munkahelyem, a Kurír című napilap. Mikor ismert emberek elhaláloztak, akkor a fotórovat két tagja kiment a temetésre és minden közismert jelenlévőről készített egy portrét, aztán - a megjelentek számától függően - a másnapi újságban telepakoltak egy-két oldalt ezekkel az arcképekkel, és mivel minket ott képenként fizettek, nekünk igazi aranybánya volt, ha egy híres ember meghalt. Elég morbid a történet, és bevallom, hogy személy szerint borzasztóan...

Azt mondják, hogy a fotóriporteri szakma kilencven százaléka dög unalom. Nehéz ezt belülről nézve megítélni, de lehet benne valami. Halál unalmas sajtótájékoztatók és focimeccsek mellett eseménynek tűnő, meghatározhatatlan történések tömkelegére járkálnak a fotósok nap mint nap, ahol érdektelen riportalanyokkal és tenyérbemászó politikusokkal találkoznak. Alig van néhány érdekes sztori, de egy idő után már azt is megunjuk. Én legalább is meguntam. Erre akkor döbbentem rá, amikor megszületett a nagyobbik fiam. Kikaptam augusztusban egy meglehetősen...

A kilencvenes évek végén csináltam ezt a képet Nagykanizsán. Egy utazó cirkusz idomított jegesmedvékkel lépett fel, és bár eredetileg az előadást fényképeztem, előtte szétnéztem a színfalak mögött is. Akkor láttam először, hogy milyen körülmények között szállítják a cirkuszosok az állatokat, és akkor még ugyan Magyarország nem volt tagja az EU-nak, de egyből az merült fel bennem, hogy vajon ezzel a cirkuszosdival minden rendben van? Vajon megéri-e parányi ketrecekbe kényszeríteni az amúgy hatalmas térigényű jegesmedvéket, hogy aztán néhány órán...

Ez ilyenkor, a téli blogcsend elmúltával, mindig úgy van, hogy eszembe jut egy csomó kép, amiről írni kéne. Aztán elkezdem őket keresgélni, és közben a kezembe akad valami egészen más, amiről már azt se tudtam, hogy létezik, viszont beugrik a sztorija, ami miatt aztán gyorsan kidobom a kukába az összes addigi elképzelésemet, amiket aztán a következő hétig simán el is felejtek, és kezdődik elölről az ötletelés, hogy aztán péntekig megint találjak valami egészen mást. Na, ennyi belső információ után sajnálattal meg kell állapítanom, hogy a gnú annyira...

A múlt heti, Sztalker Óbudán című dolgozatban már felkonferáltam a folytatást, úgyhogy most uszkve harminc évet repülve az időben a budapesti hajógyárak története és a cyberpunk közötti aktuális kapcsolatról polemizálgatnék. © photo by morpho Andrej Tarkovszkij 1979-es Sztalker című filmje, akárcsak Ridley Scott 1982-ben bemutatott mozija, a Blade Runner, (a magyar mozikban Szárnyas fejvadász) nyugodtan nevezhetők a cyberpunk filmek kiindulópontjának, melyek csúcsa talán az 1999-ben útjára indított Mátrix filmekben kulminált. A cyberpunk műfaj leegyszerűsítve...

„Navigare necesse est, vivere non est necesse”, azaz hajózni szükséges, élni nem muszáj – mondta állítólag Pompeius a hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába. Később aztán a római hadi tribunus Pompeiust a felesége és a fia szeme láttára leszúrta i.e. 48 szeptemberében. Holtteste felett Caesar állítólag könnyeket hullatott. Nekem csak a magyarországi hajógyártás egyik előkelő teteme jutott, több mint kétezer évvel később, bár azt gondolom, hogy régészeti és történelmi szempontból talán még közelebb...

Sose voltam egy nagy hattyú fan. Sőt, annak ellenére, hogy a madarak, mint fotótéma, meglehetősen közel állnak hozzám, a bütykös hattyúkat – személyes balatoni tapasztalataim alapján – kifejezetten utálom. Ezek a madarak egyébként tudtommal őshonosak voltak a Balatonon, de valamikor a XIX. század környékére kipusztultak, hogy aztán a XX. század nyolcvanas éveiben visszatérve gyakorlatilag átvegyék az uralmat a tó felett. Emlékszem olyan évre, amikor a parton állva egyszerre negyven hattyút is meg lehetett számolni, és a helyzet a végén tarthatatlanná vált. ©...

Idén novemberben több szempontból is különleges jelenségek tapasztalhatók a Földet egyre erőteljesebben fenyegető klímakrízis hullámhosszán. Kezdeném azzal, hogy az 53 éves Javier Gerardo Milei nyerte meg az argentin elnökválasztás második fordulóját november huszadikán. Úgy látszik, hogy hiába szabadul meg a világ az egyik populista klímagyilkostól, mindig beül a helyére egy másik. Milei finoman fogalmazva is érdekes logikai mezsgye alapján képzeli el a jövő Argentínáját: megszakítaná a kapcsolatot a nemzetközi pénzügyi intézményekkel, megszüntetné...

Cseh Tamással sokszor találkoztam, és sok lemeze megvolt, megvan. Láttam számtalan szabadtéri koncerten, pálinkáztunk Kapolcson, boroztunk a Kossuth-díjának átadóján a Parlamentben, és láttam a Levél Nővéremnek című lemez zseniális előadását a Bárka Színházban. Sőt egyszer fényképeztem egy szerb formát, aki valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Cseh Tamás dalokat énekelt szerbül Magyarországon, magyar közönségnek. Ezt azóta sem értem, de a lényeg az, hogy Cseh Tamást magát harminc éves fotográfusi ténykedésem alatt mindössze egyetlen egy alkalommal...

Amikor én megszülettem, már régen véget ért a beatkorszak. Nekem már csak egy nagy ködös misztikum volt az egész. Brian Jones már három éve halott volt, és mindössze nyolc éves voltam, amikor Mark David Chapman a New York-i Dakota-ház előtt lelőtte John Lennont. A Beatles akkor már tíz éve nem létezett, és a Rolling Stonesról sem tudtam még semmit. Már jócskán elmúltam tíz éves, amikor a disco korszak kellős közepén elkezdtem visszamenőleg felszedegetni a hatvanas évek zenei szálait és a beatnemzedék nagy kalandját, ami akkor tinédzserként nagyon vagánynak...